A robottól a diktátorig: a 6 legrosszabb főnöktípus


A kiállhatatlan felettes mindenki rémálma. Nem kell azonban máris a felmondólevelet fogalmaznunk, íme 6 típus és a hozzájuk való "használati utasítás!".

A rossz főnök megmérgezi a munkahelyet. Egyesek ezt nyilvánvaló módszerekkel teszik, mások alattomosan manipulálják alkalmazottaikat, eszközként használva őket saját sikerükhöz. Módszereitől függetlenül a rossz főnök jelentős károkat okoz a cégnek az alkalmazottak teljesítményének aláásásával és felesleges stressz okozásával.

Ráadásul kutatások bizonyítják, hogy a kellemetlen felettes negatív hatással van az egészségünkre is, 50 százalékkal növelve a szívroham kockázatát. Ha főnökünk távol is áll az ideálistól, ez nem jelenti azt, hogy ne érezhetnénk jól magunkat a munkahelyen és ne fordíthatnánk a helyzetet akár az előnyünkre is.

A TalentSmart által egymillió munkavállalón végzett kutatásból kiderül, hogy a munkatársak legjobban teljesítő 90 százalékára jellemző, hogy rendelkeznek azzal a készséggel, melynek segítségével képesek kontroll alatt tartani érzelmeiket, ha stresszhelyzetbe kerülnek. Az ilyen típusú munkavállaló legnagyobb előnye, hogy képes semlegesíteni a mérgező embereket, legyen szó akár a főnökükről. Ez nem könnyű feladat, és nagyfokú érzelmi intelligenciát feltételez.

 Travis Bradberry a LinkedIn-en közölt szakértői cikkében 6 "mérgező" főnök típust mutat be és a stratégiákat "kezelésükre".

1. Az alkalmatlan barát

Milyen főnök? Az illető túlságosan barátságos és nem a kellemes, csapatépítő módon. Folyamatosan munkahelyen kívüli összejövetelekre invitálja a kollégákat és az irodában felesleges pletykálkodásba bocsátkozik. Befolyását arra próbálja használni, hogy barátokat szerezzen, a munka rovására. Ismertetőjele, hogy "kedvencei" vannak és megosztó személyiség, a körön kívül rekedt kollégák ugyanis neheztelnek rá a tisztelet és a figyelem hiánya miatt. Elitista szemlélete miatt nem képes a munkatársakkal kapcsolatos fontos döntéseket meghozni és kirúgni azokat, akiktől meg kellene válni.

Így kezeljük: A legfontosabb, hogy állítsunk fel szigorú határokat és ne engedjük, hogy pozíciója és hatalma megfélemlítsen bennünket. Munkaidő alatt viselkedjünk barátságosan, ugyanakkor ne habozzunk nemet mondani a munkaidő utánra szóló programokra. Ne próbáljuk megváltoztatni őt az által, hogy szükségtelen határokat állítunk fel vele szemben, inkább törekedjünk arra, hogy szövetségest, "barátot", lásson bennünk, ha ezt sikerül elérnünk, kiemelkedő lehetőségekhez juthatunk.

2. A mikromenedzser

Milyen főnök? A fennhatósága alá tartozók folyamatos megfigyelés alatt érzik magukat. Ő az, aki visszadobja a 20 oldalas jelentésünket, mert gémkapcsot használtunk a lapok összefogásához tűzőgép vagy spirál helyett. A mikromenedzser típus túl sok figyelmet szentel jelentéktelen apróságoknak és folyamatos kötözködése frusztrálttá, lehangolttá és motiválatlanná teszi a dolgozókat.

Így kezeljük: Az ilyen főnök természetes módon vonzódik azokhoz a sikeres munkavállalókhoz, akik rugalmasak, elszántak és folyamatos kommunikációt folytatnak velük. A legfontosabb, hogy a mikromenedzser főnök csak azt a fajta tevékenységet tekinti kiválónak, amely megegyezik az általa elképzelt ideális munkavégzési móddal. A feladat: megtudni, milyen a főnök által kedvelt munkavégzési stílus. Tegyünk fel kérdéseket, egyeztessünk gyakran és keressünk trendeket, rendszeresen visszatérő elemeket írásbeli és szóbeli visszajelzéseiben.

3. A diktátor

Milyen főnök? A diktátor főnök folyamatosan olyan döntéseket hoz, melyek az egóját táplálják. Legfontosabb célja, hogy hatalmát fenntartsa és ennek érdekében nem átall másokat kellemetlen helyzetbe hozni. A diktátor szemében a munkavállalók olyanok, mint egy bűnözői csoport a fedélzeten. Különböző fiókokba helyezi őket, majd ennek megfelelően kezeli attól függetlenül, hogy milyen teljesítményt nyújtanak később.

Így kezeljük: Nem a legkellemesebb, de hatékony kezelési stratégia, ha a főnök előtt úgy állítjuk be ötleteinket, hogy részben sajátjaként tudja előadni őket. Ez által fenntarthatja az egóját anélkül, hogy le kelljen fújnia az elképzeléseinket. Figyeljünk rá, hogy elért eredményeinket minden esetben kössük az ő munkájához is, még akkor is, ha nem feltétlenül vállalt benne szerepet. Ily módon a "szövetséges" kategóriába kerülünk, és nem ellenségként tekint ránk. 

4. A hozzá nem értő

Milyen főnök? Hirtelen nevezték ki, vagy átgondolatlanul vették fel, így olyan pozícióba került, melynek betöltéséhez nem rendelkezik a megfelelő képzettséggel vagy készségekkel. Az esetek többségében az ilyen főnök nem nevezhető ugyan teljesen hozzá nem értőnek, de beosztottjai jóval régebben vannak a vállalatnál és jelentős információ és tudásbeli főlényben vannak hozzá képest.

Így kezeljük: Tegyük félre büszkeségünket és osszuk meg vele tapasztalatainkat és tudásunkat anélkül, hogy elmaradásait a szemére vetnénk. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy főnökünk felnőjön szerepéhez! Fáradozásunk nem lesz hiábavaló, értékes szövetségesre és bizalmasra találhatunk benne a jövőben!

5. A robot

Milyen főnök? Ez a típus a számok bűvöletében él és ezek alapján hoz döntéseket. Szemében egy kolléga nem más, mint a 72-es számú alkalmazott, 84 százalékos termelékenységi mutatóval és 91-es tapasztalati szinttel. Nem tesz erőfeszítést, hogy a kapcsolatot felvegye a munkatársakkal, csupán az elérhető adatok és statisztikai mutatók alapján dönt arról, ki az értékes és ki az, akinek mennie kell.

Így kezeljük: Ahhoz, hogy semlegesítsük a robotszerű főnököt, meg kell tanulnunk a nyelvén beszélni. Meg kell mutatnunk neki, hogy munkánk mögött valódi, számokban is kifejezhető eredmények vannak és teljesítményünk mérhető előnyökhöz juttatta a vállalatot. Apró gesztusokkal, négyszemközti beszélgetésekkel lassan azt is elérhetjük, hogy a személytelen bánásmódot egy emberibb kommunikáció váltsa fel.

6. A látnok

Milyen főnök? Erőssége az ötletelés és az innovációk. Vállalkozó szelleme azonban veszélyes, mivel az elképzelések konkrét megvalósításához és végrehajtásához már sem türelme, sem stratégiája nincsen. Mire felocsúdunk, már tovább szárnyal a következő nagyratörő ötletre, mi pedig ott maradunk a kiosztott feladatokkal, egyedül.

Így kezeljük: tereljük gondolatait egy szűkebb mederbe az által, hogy a széles látókörű eszmefuttatás közben egy-egy konkrét, praktikus kérdést szúrunk be. Tegyünk fel olyan célzott kérdéseket, melyek racionális gondolkodásra késztetik és rávilágítanak az ötletek kivitelezésének nehézségeire és a lehetséges kihívásokra is. Sokszor már a kérdések tömege elég, hogy elterelje őt az eredeti elképzeléstől és egy kisebb volumenű, reálisabb változat felé vigye, vagy egyszerűen csak rájön, hogy milyen erőfeszítéseket kíván az ő részéről, ha át akarja vinni elképzeléseit.

- Profession.hu












felnőttképzési
engedélyezési szám:
E-001244/2015