Key To Your Future workshop megvalósulása Prágában


Multikulturális fesztiválon résztvevő önkéntesek segítségével valósította meg workshopját a Youth Included Partnerszervezetünk.

A résztvevő fiatalok 20-29 éves korosztály volt. A résztvevőknek együtt kellett dolgozniuk pár hónapon keresztül, így a módszert tulajdonképpen csapatépítő gyakorlatként alkalmazták.

A gyakorlat nagyon jól ment, a résztvevők  4-5 fős csoportokat alkotva kezdték meg a képzést. A Fa-, és Gabi- koffer tartalmát felhasználva kellett a feladatokat megoldaniuk, ami körülbelül 3 órát vett igénybe, a magyarázattal és az értékeléssel együtt. Az eredmény nagyon pozitív. A módszer segít az embereknek megérteni képességeiket, a csoportmunkát és az együttműködést illetően. Emellett segíti a feladatok meghatározását, és a csoporton belüli esetleges konfliktusok megoldását.  A tapasztalat viszont az, hogy a gyakorlat sok időt vesz igénybe és csak kis csoportoknál lehet alkalmazni.

A workshop zárása után a szakemberek azt javasolták, hogy több feladatot lenne célszerű felépíteni, így a módszer nagyobb számú résztvevő esetén is használható lenne. Úgy gondolják, a gyakorlatok elvégzése előtt közvetlenül, a résztvevők megkérdezése talán segítené a feladatok megoldásához szükséges elegendő időintervallum beállítását.

Képek itt:

https://facebook.com/pg/OrszagosKidEgyesuletNationalKidAssociation/photos/?tab=album&album_id=1263711540389099












felnőttképzési
engedélyezési szám:
E-001244/2015